ÚJÉVI LENCSELEVES

Íme egy hagyományosnak mondható lencseleves, mindenféle csavar nélkül. Az új évre mindig ilyet készítek, vagy főzeléket, de Mimi most erre szavazott. Ezt a levest szürcsölgetve szépen van idő átgondolni az elmúlt esztendő történéseit, és talán elkezdhetünk terveket is fabrikálni a jövőre, esetleg újévi fogadalmat tenni. A magam részéről inkább maradok a terveknél... Mindenkinek nagyon boldog és csodás új évet kívánunk!

Újévi lencseleves

Hozzávalók:
50 dkg lencse
20 dkg füstölt szalonna, kis kockákra aprítva
1 vöröshagyma, finomra vágva
2 gerezd fokhagyma, finomra vágva
1,5-2 liter húsleves
2 szál sárgarépa
3 szem krumpli

bors
kevés ételízesítő (ha lehet bio)
kb 4 db babérlevél
3 teáskanál liszt
kevés tejföl
2 db füstölt virsli
5 teáskanál mustár


A lencsét már előző este megmossuk és egy nagyobb tálban bő vízbe beáztatjuk.

A szalonnakockákat a lábos aljára szórjuk, majd saját zsírjában sütjük pár percet. A finomra aprított hagymákat rászórjuk és megdinszteljük a kisült szalonnazsíron. Az előző nap beáztatott lencsét leszűrjük és a lábosba szórjuk, majd felöntjük a húslevessel.

A répát és a krumplit felaprítjuk és belekeverjük a levesbe, majd az egészet fűszerezzük ízlés szerint.

A lisztből és a tejfölből habarást készítünk, vagyis csomómentesre keverjük egy bögrében, aztán szűrőn keresztül a leveshez csorgatjuk. A füstölt virslit karikára vágjuk és a mustárral együtt a leveshez adjuk, mindent puhára főzünk. Tálaláskor tejföllel locsoljuk meg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések