MOGYORÓS, ASZALT FÜGÉS TORTA NARANCSOS CUKORMÁZZAL

Minden évben karácsony környékén megírom, hogy nálunk "hibrid", azaz angol-magyar, karácsonyi menü van érvényben. Ennek éveken keresztül része volt a klasszikus angol karácsonyi torta is, de mivel a súlya díszítéssel együtt (marcipán+icing) kb. 4 kg-ra rúgott, így tavaly ezt leváltandó próbáltam kitalálni egy olyan gyümölcstortát, ami kellően tömény, ugyanakkor súlya töredéke a megszokottnak. Így született meg ez a mogyorós, aszalt fügés sütemény (megjelent: Kifőztük - december), ami idén is az ételsor része, és ami most leginkább a Bijo termékeivel készült. Nagyon kellemes, szaftos sütemény, tele ízekkel és még elkészíteni is egyszerű. Ezzel a sütivel szeretnék nagyon békés, boldog ünnepet kívánni minden kedves Olvasómnak!


Hozzávalók 18 cm-es, kapcsos tortaformához
2 tojás
1 vaníliarúd kikapart magjai
5 dkg finomítatlan nádcukor
1,2 dl olaj
1 (bio)narancs reszelt héja
8 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csipet tengeri só
3 evőkanál görög joghurt
8 dkg pörkölt mogyoró
18 dkg puha aszalt füge

a mázhoz:
15 dkg porcukor
kevés frissen facsart, szűrt narancslé

a forma kenéséhez:
vaj

a díszítéshez:
narancshéj (elhagyható)

A tojást a vaníliával és a nádcukorral habosra keverjük. Belevegyítjük az olajat, a narancshéjat, majd beledolgozzuk a lisztet, a sütőport és a sót, végül a joghurtot is. Késes aprítóban megdaráljuk előbb a mogyorót, majd a fügét, és mindkettőt a masszához adjuk. A tortaformát kivajazzuk, az alját sütőpapírral kibéleljük, és beleöntjük a tésztát. 170 fokra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!) Rácson kihűtjük.

A mázhoz az átszitált porcukrot elkeverjük a narancslével, és meglocsoljuk vele a tortát. Narancshéjjal díszíthetjük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések